...ez a szöveg négy éve íródik, egy szerelmetes barátnő tollából, drága Ica néni, ugye most már szabad...?
szakmai
alázat és emberség
Nagy László
Zsolt színész, barát, fiú,
iskolatárs, művész, egy olyan ember, aki kitartásával
inspirál, kedvességével jobbá teszi a
világot. álmai még most kezdenek beteljesülni,
de neki mennie kell. 30 éves.
ahány barátjával,
ismerősével, iskolatársával beszélgetek,
annyi különböző arcát látom viszont az
elbeszélések, visszaemlékezések során
Nagy László Zsolt színésznek. mindannyian
másképpen ismerjük Őt, mégis valamennyien
mérhetetlen kedvességére és a munkája
iránt érzett végtelen alázatára
emlékszünk leginkább.
Laci bárándon
szület és jár óvodába, majd
édesanyjával püspökladányba költözik. itt jár általános- és középiskolába,
és itt találkozik először a színpad
varázslatos világával, amely örökre
rabul ejti. mint a legtöbb kamasz, számtalan módon
keresi az önkifejezés lehetőségét, a
benne dübörgő érzelmek hangját. verseket ír és fest. a maga csendes módján lázad,
és az Őt érő örömöket, kudarcokat,
csalódásokat is „felhasználja”, hogy
belőlük, általuk is építse érzékeny,
egyedi látásmódját, rendkívüli
egyéniségét. „sosem volt harsány,
központi figura, mégis mindenki odafigyelt a véleményére,
és adott a szavára” – emlékezett vissza több
egykori osztálytársa és osztályfőnöke.
„mindenkihez volt egy-két kedves szava, nem csoda, hogy
mindenki szerette és figyelt rá” – folytatják.
és itt, a ladányi középiskolában
szerveződő diákszínpad keretein belül találkozik önkifejezésének igazi eszközével,
későbbi nagy szerelmével, a színjátszással. ezután jelentkezik a színművészeti főiskolára, ahová nagy sajnálatára nem
veszik fel. újra megpróbálja, de sajnos
ekkor sem sikerül. egykori barátja így emlékszik:
„megkéri a zsűrit, hogy legalább azt mondják
meg, mit nem csinál jól, min kell változtatnia,
mire a felvételi bizottság egyik közismert tagja, Zsámbéki Gábor azt válaszolt neki: László, magát egy
dolog miatt nem vesszük fel, nem tudunk magának mit
tanítani. menjen és játsszon!” ezután
folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy még többet
tanuljon önmagáról és a színészetről,
és folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy
színpadra léphessen. játszoik nagykálóban,
a zenetheátrumban, a konzervartaudium színházi műhely társulatában, majd 2006-tól a csokonai színház stúdiósa lesz, 2009-től pedig a
társulat tagja. megérkezik. végre elismert,
megbecsült és szeretett tagja egy igazi színházi
társulatnak. játszott számos prózai és
zenés darabban: az évadban a kőrózsa
betonszív és "a zöld kígyó és
a szép liliom" című darabokban, korábban pedig a ribillió rómában, a macskák szerdája,
az úri muri, a szegény dzsoni és árnika,
a talizmán, csattanuga csucsu, az oblom-off, a Krisztus
oratórium, az egy szerelem három éjszakája
és a west side story című előadásokban. de Ő
még tovább szövi álmait, és barátjával, kiss gergely mátéval, létrehozzák a
debreceni "unokák színházát". egy farkas arnold levente által írt és általuk rendezett kétszereplős darabban , a f.a.l. című előadásban léptek fel szegeden,
amikor a tragédia bekövetkezett.
kollégái
csodálattal emlegetik kitartását, ráckevei anna színésznő például
azt, amikor egyszer a próbák alatt hevesen magyarázzák,
vitatják a jeleneteket, karaktereket, Laci pedig csendben ül és figyel. Kérdezik Tőle, miért nem
szól, de Ő csak annyit mond: figyelek és tanulok. és nem sokkal később ők tanulnak tőle: alázatot,
odafigyelést.
a csokonai színház társulata nevében rideg zsófia írja a következőket a színház
honlapján:
nagyon fáj...
villám
a tölgybe... az egykori leventék hirtelen eleste a
harcmezőn... „be szép vagy be nagyon illesz leventének"... piéta. a hegyes tőr az anyai szívben... és hogy
mindez mivégre? ereje teljében. tegnap éjjel ...ez kavarog bennem, és bizonyára hasonlók a
társulat valamennyi szívében, ahogy fut a
hír, (mert a rossz hír mindig sebesen jár).
villámsújtotta tölgy.
„a fák életteremtő, életvédő szervezetéhez
kell hasonlítania a színházban minden közösségi
építménynek. gyökér a törzsért,
törzs az ágakért, ág a termésért,
szerves egységben egymásért, az életért
teljesítik természetadta feladatukat" - mondta
egykor itt e színházban egy színész, akit
Te is követni vágytál.
most egy hatalmas ág
szakadt le rólunk, irtózatos sebet ejtve rajtunk. egy
ág, melyen gyönyörű hajtások voltak, és
amely virágot hozott volna, ha egy irtózatos akarat nem
lép közbe tegnap este szegeden, és le nem
szakítja, mintha csak egy nádszál volna. mert
valójában az - nádszál az ember,
„gondolkodó nádszál".
ha
végignézünk az elmúlt évadokon,
szinte nincs előadás, amely a Te alázatos, tehetséges
és odaadó jelenlétedet nélkülözné. szerepek peregnek előttünk, sok-sok arcod, mert mindben
ott vagy Temagad. kerestél, mint parsifal lovag a zöld kígyóban (ó, ha most egy tánccal
életre kelthetnénk!), rácsodálkoztál
a női világra tóth erzsébet versein át,
táncosként bravúrokat mutatsz be az eladott menyasszonyban, hoztad a napszámos figuráját
az úri muriban, mind-mind más, és mindben ott
vagy.
és most nem vagy itt. nem látunk. mert
mi még tükör által homályosan, te
talán már színről színre látsz. hogy a goethe-darabban a lovag monológján fogást
találj, a próbafolyamat alatt belső szövegként
ajánlottam Neked józsef attila versét, a nagyon
fájt. hát ez most nekünk fáj nagyon, Laci!
de
Te ezzel ne törődj, vissza se nézz, menj tovább! hisszük, hogy útban vagy hazafelé!
szia!
most, hogy eltelik négy év, úgy érzem méltó kép lesz ez emlékezésnek!
még a zöld kígyó (2010.) próbái után odamegyek hozzá, hogy figyelj Laci, kaphatok egy autogramot? mondja, hogy persze, de csak ha én is adok neki :) megvitattuk, hogy egyszer nagyon sokat fog érni...és milyen igaza lesz! :)
úgy gondolom megosztom veled!
Puszi
Dodó
